vishu
vishu
vishu
vishu
vishu
vishu
vishu
vishu


Friss Híreinkből



VISHU instant tésztás leveseinket keresse kiemelt partnereinknél:

AUCHAN
TESCO
METRO

Az egyes áruházakban az év során folyamatos akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat: AUCHAN, TESCO, METRO, CBA

Már a portyázó magyarok is ettek zacskós levest

Feljegyzések bizonyítják, hogy a portyázó magyarok ismerték a konzerválás különféle trükkjeit. Óriási üstökben húsos leveseket főztek, majd addig forralták, míg a levét teljesen el nem főtte. Ekkor kitették a napra és addig hagyták szikkadni, míg keményre nem száradt. Ekkor kis porciókat kötöttek belőle és a nyereg alá akasztották. Ha megéheztek csak egy kis vízzel kellett elkeverni a szárított levest és rövidke főzés után máris fogyaszthatták a laktató ételt. Ez az eljárás tulajdonképpen a ma is alkalmazott szárítás elvét alkalmazza, mely az élelmiszerek tartósításának egyik legősibb módja. Nagy előnye - túl azon, hogy az étel, melyet ezzel az eljárással konzerváltak, hosszabb ideig fogyasztható - hogy az értékes tápanyagok is benne maradnak az élelmiszerekben.

www.nlcafe.hu, 2005.11.11.

Szeretjük :)

Nem drága, 3 perc alatt gyerekjáték elkészíteni és finom. Nekünk nagyon bevált. Örülök, hogy egyre több ízben is kapható. Remélem, soha nem fog eltűnni a boltok polcairól!
Mondja el Ön is véleményét!
info@vishu.hu
Média anyag

Érdekességek

A tészta növekvő Eu nyersanyag: előre a kihívásért

A tészták az Ázsiai étrend alapanyagai, de az utóbbi pár évben az európaiak el kezdték szürcsölni az instant levest. Az agglegény vacsorája egy a leggyorsabban növekvő egység Nyugat Eu-ban. Eu részvétele csak 3% - 20 billió dollár- az egész világon eladott tészta mennyiségből, mint azt az Euromonitor piac elemző cég analízise kimutatja, de évről-évre 7,8 %-al nő a tésztaeladás 1998 óta.

Az instant tészta növekedés Európai vezetője Az Egyesült Királyság, mely 75%-a az egész EU térség összes tészta eladásának. Várhatóan 594 millió dollár lesz 2003 végére. De az angolok nincsenek egyedül – Belgiumban, Holland és Skandináviában a tészta eladási ráta 5 és 10% növekedési ráta között mozog az utóbbi 5 évben, és ugyanilyen növekedés várható az elkövetkező 5 évre, 2008-ig, az Euromonitor adatai szerint.

Ezt a növekedés a tészta szektorban a nemzeti egzotikus konyhák növekedése, valamint az étkezési szokások változása valamint új termékek kifejlesztése idézte elő Nyugat-Eu-ban., mondja Sin Hui IMIS pénzügyi Manager, szintén az Euromonitor Londoni adatai szerint.

A trend a tradicionális étkezéstől való elmozdulás – sok vevő naponta ötször eszik – mondja Chew. A legtöbb instant tészta egy adagos, ez egyezik a trenddel, mely szerint kisebb snack-okat esznek a nap folyamán.

Az instant tészta evés passzol az angolok evési szokásaihoz a „snak kultúrához” és növekedésében szerepet játszik egy márka, mely az Unilever „Pot Noodle” –ja, mondja az Euromonitor.

A fiatalokat célzó szemtelen reklámkampányt szerveztek a Pot tésztások. Az Unilevel szerint 50%-a az eladásoknak tervezetlen. Mindezekkel együtt az instant levesekről alkotott imázs Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban akár tálas, vagy poharas illetve csomagolt visszafogott, mivel ezt a gyors étkezésre alkalmas fajtát úgy látják mint a singlik privilégiuma, vagy általában véve gyorsétkezde fajta. (snak)

Belgiumi producer Geertrui Jacobs,20-as éveiben lévő vásárló mondja: ”hirdetés szórakozásra induló fiúkkal, úgy tűnik mint egy TV vacsora – nem pedig úgy látszik, mint egy megfelelő étkezés.”

„a currys leves kivételével, amit mindenki a kínai étkezéssel hoz kapcsolatba nem látják egzotikusnak” mondja Jakobs

Tésztás leves